Hasznos cikkek
Történetem a Flavin7-tel
Üdvözlöm!Bohus György vagyok. Hat évvel ezelőtt nagyon komoly egészségügyi kihívással kellett megküzdenie a családunknak.
A feleségem daganatos betegsége és az én szívműtétem komoly kihívás elé állított bennünket. Tudtuk, hogy a korszerű egészségügyi protokoll szerinti kemoterápia és sugárterápia jelentős mellékhatásokkal jár és nagyban rontja a betegek közérzetét. Kerestünk valamit, valami alternatívát, ami ezeket a mellékhatásokat csökkenti a feleségemnél. Így találtunk rá a Flavin termékcsaládra. Ismerősök ajánlották a saját tapasztalataik alapján.
Nagyon tetszett a termékekben, hogy magyar alapanyagokból magyarországon készülnek.
Kifejlesztésük magyar emberek nevéhez fűződik.
Elkezdtük fogyasztani és azt vettük észre, hogy minden igaz, amit a barátaink mondanak a termékekről.
Rendkívül jó tapasztalataink lettek nekünk is és rendületlenül fogyasztjuk őket nap mint nap. Van miből válogatni, hiszen mára majdnem 400 termék áll rendelkezésünkre.
Büszkék vagyunk arra, hogy ehhez a céghez tartozunk. Jó benyomásainkat mi sem rejtjük véka alá.
Szívesen elmondjuk bárkinek, hogy a mi életünkben mit jelent a Flavin. Úgy gondoljuk, hogy a ma emberének szüksége van egy olyan magas minőségű, de megfizethető termékcsaládra, amivel kiegészítheti táplálkozását olyan irányban, amilyenben csak akarja.
És hogy milyen az irány?
Ebben tudunk segítséget nyújtani emberségünkkel, 6 év tapasztalatával, segítőkészségünkkel, és egy 18 éves magyar cég biztos támogatásával.
Jó nézelődést kívánunk és a megadott kapcsolati telefonszámon szívesen várjuk hívását!
Kiemelt ajánlataink
-
Flavin H7 GLABRIDIN 16 x 100ml
Ára: 21.000 ,-Ft
Bónuszpont:70 bp
Adatlap >>>
-
Silver Tusfürdő 230ml
Ára: 750 ,-Ft
Bónuszpont:2 bp
Adatlap >>>
-
Crystal Anion tisztasági betét 30db
Ára: 850 ,-Ft
Bónuszpont:2 bp
Adatlap >>>
-
SLIM FLAVIN7+ 100db kapszula
Ára: 9.900 ,-Ft
Bónuszpont:30 bp
Adatlap >>>
-
Édesgyökér kapszula 100 db
Ára: 1.950 ,-Ft
Bónuszpont:6.5 bp
Adatlap >>>
-
Flavin7 Jubileum ital 1000 ml
Ára: 14.000 ,-Ft
Bónuszpont:47 bp
Adatlap >>>
-
Flavin 77 szirup 500 ml
Ára: 33.850 ,-Ft
Bónuszpont:110 bp
Adatlap >>>
-
Flavin H7 Hydrogenergy 8 x 100ml
Ára: 9.900 ,-Ft
Bónuszpont:33 bp
Adatlap >>>
-
Trace Minerals 84M 100ml
Ára: 2.850 ,-Ft
Bónuszpont:10 bp
Adatlap >>>
-
Happy Tummy 50ml
Ára: 2.050 ,-Ft
Bónuszpont:4 bp
Adatlap >>>
-
Tőzegáfonya kapszula 250db
Ára: 6.800 ,-Ft
Bónuszpont:16 bp
Adatlap >>>
-
RedAloe 500 ml
Ára: 5.200 ,-Ft
Bónuszpont:17.2 bp
Adatlap >>>
Legjobban keresett termékeink
-
Olimpiq StemXCell 175% 2 x 60 db
Ára: 40.300 ,-Ft
Bónuszpont:105 bp
Adatlap >>>
-
Rezveratrol kapszula 250db
Ára: 8.900 ,-Ft
Bónuszpont:20 bp
Adatlap >>>
-
Amino Arginin kapszula 100db
Ára: 4.850 ,-Ft
Bónuszpont:12 bp
Adatlap >>>
-
Silver Folyékony Szappan 450ml
Ára: 950 ,-Ft
Bónuszpont:2.7 bp
Adatlap >>>
-
Tőzegáfonya kapszula 250db
Ára: 6.800 ,-Ft
Bónuszpont:16 bp
Adatlap >>>
-
Crystal Anion tisztasági betét 30db
Ára: 850 ,-Ft
Bónuszpont:2 bp
Adatlap >>>
-
Crystal Anion egészségügyi betét normal 10db
Ára: 750 ,-Ft
Bónuszpont:2 bp
Adatlap >>>
-
Crystal Anion egészségügyi betét extra 9db
Ára: 750 ,-Ft
Bónuszpont:2 bp
Adatlap >>>
-
SLIM FLAVIN7+ 100db kapszula
Ára: 9.900 ,-Ft
Bónuszpont:30 bp
Adatlap >>>
-
SLIM FLAVIN7+ 100db kapszula
Ára: 9.900 ,-Ft
Bónuszpont:30 bp
Adatlap >>>
-
Nano Silver 500ml
Ára: 2.050 ,-Ft
Bónuszpont:5.5 bp
Adatlap >>>
-
Maxima kapszula 100 db
Ára: 2.900 ,-Ft
Bónuszpont:6 bp
Adatlap >>>
-
Flavin7 Jubileum ital 1000 ml
Ára: 14.000 ,-Ft
Bónuszpont:47 bp
Adatlap >>>
-
Flavin7 Prémium Jubileum ital 1000 ml
Ára: 15.000 ,-Ft
Bónuszpont:50 bp
Adatlap >>>
-
Kendermag olaj 100 ml
Ára: 300 ,-Ft
Bónuszpont:0.7 bp
Adatlap >>>
-
Kendermag kapszula 100 db
Ára: 1.000 ,-Ft
Bónuszpont:3 bp
Adatlap >>>
-
FlaVitamin Cink kapszula 60 db
Ára: 1.450 ,-Ft
Bónuszpont:4.2 bp
Adatlap >>>
-
FlaVitamin Mg kapszula 60 db
Ára: 1.100 ,-Ft
Bónuszpont:3.3 bp
Adatlap >>>
